2012. augusztus 24., péntek

hogy is történt ez az egész? - my story

A lentebb említett vízum problémák (beutazási időpont/nincs fogadócsaládom) miatt telefonáltam a magyar szervezetnek, akik mondták, hogy ne aggódjak majd az amerikaiak elintézik a dolgot, de addig is küldenek mindjárt egy kis új információt. És itt jött a meglepetés! :)

Nagyjából két héttel ezelőtt kaptunk egy emailt a budapesti irodán keresztül a külföldi szervezettől, a Nacel Open Door-tól. Többször el kellet olvasnom annyira meglepődtem, és még mindig kicsit fura érzés. A levélből kiderült ugyanis, hogy a Nacelnek van egy saját nemzetközi magániskolája Minnesotában (itt van a szervezet központja is), és a tanulmányi eredményeim, a jelentkezési anyagom, valamint a továbbtanulási terveim miatt felajánlanak nekem egy egész évre szóló ösztöndíjat ebben a magániskolában. :))
Sose gondoltam volna, hogy kiválasztanak valami ilyesmire, pedig már a magyar szervezettől is pozitív visszajelzéseket kaptam a jelentkezési anyaggal kapcsolatban, de ezen még ők is meglepődtek. Eddig állítólag egyetlen egy diáknak ajánlották fel hasonló ösztöndíjat kb. 5-10 évvel ezelőtt.

És akkor most kicsit bővebben írnék úgy az egészről azoknak akiket érdekel :)

A suli pontos neve St. Paul Preparatory School és Minnesota állam fővárosában, St. Paul-ban található. Ez egy egyetemi előkészítő magániskola (preparatory), ahova 9-12 osztály között járhatnak a gyerekek, de utolsó évben elvileg van áthallgatási lehetőség is a mellette lévő St. Thomas University-re, bár ezt a részt nem igazán értem még,de majd biztos elmagyarázzák. Az iskolát a Nacel alapította 2003-ban, és kezdetben ilyen néven is futott, aztán lett csak St. Paul a neve. Nemzetközi iskola és a világ minden tájáról jönnek ide diákok, főként fizetősen - ami egyáltalán nem olcsó mulatság -, de van egy-két ösztöndíj is a suli részéről minden évben, oh yeaah :D
Még nem sokat tudok arról, hogy milyen óráim lesznek, meg hasonlók mivel ezek majd csak ott fognak kiderülni, de annyi már biztos, hogy 12. osztályba kerülök, és ha teljesítem a követelményeket, akkor lehetőségem lesz leérettségizni!! :))

És egy kis infó a helyről: Minnesota az USA északi részén található, a kanadai határ alatt. Szerencsére Minneapolis/St. Paul viszonylag délen helyezkedik el, de még így is jó kis hidegre és sok hóra számíthatok! :D Az előbb említett két városban fogok éldegélni az elkövetkezendő évben, és majd igyekszem minél több infóval, képpel szolgálni :))



Egyelőre ennyi lenne, ha valakinek kérdés-e van, az nyugodtan felteheti kommentben és igyekszem válaszolni!
Hamarosan újra jövök!
puszipacsi, f :)


2 megjegyzés: