a végeérhetetlen repülőút története :D

Budapest

Hajnali 3:45 és csörög az óra, jee indulás a reptérre. A gépem 6:20-kor ment szóval kb. 5 körülre kellet kiérnem a reptérre, és azt képzeljétek el, hogy nem késtünk el!! Ilyen szerintem csak 10 évente egyszer történik, szóval ez a maga volt a csoda :D A reptéren minden jól ment, feladtuk a plusz bőröndöt egy nagyon kedves néninél, közben meg összeismerkedtem egy csajjal aki Bostonba ment a barátjához. Tök jó fej volt, csomót beszélgettünk amíg be nem szálltunk a gépbe :)

Budapest-Amszterdam

Szerintem ez volt életem egyik legjobb repülése :D Időben indultunk, és szerencsére ablak mellet ültem (meg jó volt az idő is), szóval tökéletesen láttam a várost. Elképzelhetetlenül szép volt fentről Budapest a Várral meg a Parlamenttel :)) Aztán átrepültünk a Duna felett, kb. az Árpád-hídnál és onnan már mentünk kifelé a városból. Amúgy semmi extra nem történt, az utastársaimmal egy kukkot se beszéltem, nem voltak valami túl kedvesek. Egy ilyen balkáni kinézetű néni meg a fia. Viszont jó gyorsan odaértünk, mert amikor először ránéztem az órára, már majdnem másfél órája mentünk és az egész út volt kicsit több mint 2 óra, de hamarabb érkeztünk :) Ja és a landolás is olyan volt, hogy kb meg se érezted. És amikor elértük Amszterdamot, akkor már nagyon alacsonyan szálltunk és annyira szép volt! Egész Hollandia olyan volt mintha kiöntöttek volna egy csomó vizet és utána ráraktak volna kis szigetvárosokat. És bármerre néztem mindenhol, csak víz volt, meg legelők szélmalmokkal.Sajnos a fényképezőm beraktam a kis bőröndbe amit meg felraktam a poggyásztartóba szóval erről az útról nincsenek képeim :( Amúgy a kaja is egész jó volt, kaptunk egy szendvicset valami tojáskrémmel meg egy mini almás csigát, ráadásul egy egész baseball csapattal repülhettem akik európai turnén voltak és most mentek haza Amerikába, szóval összességében tényleg király volt :D

Amszterdam

Hát ez a reptér hihetetlenül király! Kábé olyan 5 perc után már a kedvenc repterem lett, szóval ne várjatok tőlem túl sok kritikát :D Először is, a reptér tele van információs pultokkal, meg infós táblákkal, és minden baromi jól ki van táblázva szóval lehetetlen eltévedni. Én is szépen követtem a nyilacskákat amik elvezettek a Departure lounge-okhoz. Mielőtt átmentem volna, volt útlevél ellenőrzés, de nem emberekkel hanem géppel. Nemtudom ki mennyire ismeri a londoni metrót, de kb. olyan volt. Kis kapuk és oldalt az ellenőrző, ahova rá kell raknod az útleveled és leolvassa, aztán bele kell nézned a kamerába és mehetsz is! Ezek után érkeztem be  a várókba, kerestem egy kocsit amire felraktam a cuccaim és a nyilacskák mentén gyorsan megnéztem, hogy hol vannak a E-kapuk, hogy később könnyen megtaláljam. És innentől kezdődött az 5 óra várakozás a másik gép indulásáig, de nagyon jól feltaláltam magam. Először kb töviről-hegyire végigmentem a reptéren, megnéztem mindent, aztán vettem magamnak újságot meg vizet későbbre. Gondolkoztam, hogy vegyek-e kávét a Starbucksba, de rájöttem, hogy akkor nem fogok tudni aludni a repcsin (így se tudtam), szóval találtam egy JuiceBar-t ahol vettem egy Coco Jumbo nevű turmixot, ami iszonyat fincsi volt :D Amúgy tényleg minden van ezen a reptéren ami el lehet képzelni. Láttam sajtkóstolást, Victoria's Secret-et, lábmasszázst, reptéri könyvtárat, olyan boltot ahol tulipánhagymákat árultak, és még a Rijks múzeumnak is volt shopja. Annyit mászkáltam, hogy kb. 11-re nagyon éhes lettem, de sehol nem találtam olyan kaját ami tetszett volna, de végül a Holland Boulevardon volt egy tök jó kajálda, ahol vettem egy szendvicset amit ott helyben készített el a kiszolgáló csaj. Nagyon finom volt, sajtkrémes volt a kenyér és a tetején holland sajt meg mézes-mustáros szósz volt :)) Ja és hálistennek semmi jelét nem láttam a tegnapi zűröknek (túszejtés gyanúja, meg a máosdik világháborús bomba), bár láttam valami őr félét egy kutyával rohangálni, de ezen kívül nem volt semmi extra.

Amszterdam-Minneapolis

Két szóval tudnám jellemezni a 9 órát: kibírhatatlanul hosszú. Már persze a beszállás se olyan volt mint általában, hanem ötszáz féle biztonsági ellenőrzésen kellet átesnünk, mert hát miért is ne. Self-service transfer után már mehettem is az E5-ös kapuhoz, ahol már elég sokan ültek pedig még legalább 2 óra volt az indulásig. Először oda kellet adni az útlevelemet egy embernek aki megnézte és aztán odairányított egy pulthoz ahol egy nő várt. Ő elkezdett kérdezgetni, hogy miért megyek az USA-ba, mit fogok ott csinálni, hol fogok lakni, szóval a szokásosak. Aztán ráment a cuccaimra, meg, hogy én pakoltam-e a bőröndöm, segített-e valaki, elhagytam-e valahol, stb. Ez kb. olyan 5-10 perc volt, aztán hálistennek abbahagyta és megkaptam végre a matricát az útlevelemre. Ezután jött az átvilágítás, ami szintén nem volt szokványos, mert nem csak egy kapun kellet átsétálni, hanem volt valami két oldalán nyitott buborék amibe bele kellett állni ilyen letartóztatott ember pózba (széles terpesz, kezek a fej felett), és a cuccnak a két oldala így végig scannelt, vagy nemtudom mi történt :D Ezek után végre bejutottam a váróba, ahol kb fél óra után már el is kezdhettünk beszállni a gépbe.

A gép nagyon királyul nézett ki, a széleken 2-2, középen meg 4 ülés volt. Szerencsére amikor foglaltuk még volt 1 ablak melletti hely, szóval én még kényelmesen is ültem, már amennyire lehet.  

És ezután jött a rémálom, már épp indultunk volna amikor közölték, hogy valami rossz volt a biztonsági ellenőrzésnél (egy ajtó nyitva volt?!) ezért újra kell csinálni az egészet. Most képzeljétek el, mennyi idő amíg az a több száz ember kiszáll, újra kiürítik a várót és kezdődik előröl az egész ellenőrzés. Isteni volt mondhatom! De végül 2 óra késéssel csak sikerült elindulnunk, és megint gyönyörködhettem Amszterdamban (most csináltam képeket is :D). Nem sokkal indulás után kaptunk mogyorót meg perecet, meg megkaptuk mellé a kitöltendő nyomtatványokat (vám, bevándorló cucc). Ja és most szerencsére egy tökjó fej ember mellet ültem, aki félig szerb volt szerintem, mert láttam, hogy cirill betűs könyvet olvas és megkérdeztem, hogy ez orosz-e, erre mondta, hogy nem, ez szerb és hogy azért olvassa hogy ne felejtse el. Na mindegy, de segített kitölteni a papírokat, meg mindig kiengedett ha pisilnem kellett :DD Az út első két órája tök gyorsan elment, addigra kb. felfedeztem a teljes kínálatot a zenékből, filmekből, játékokból a kis TV-n ami az ülés hátuljában volt mindenkinek. Kb három filmet kezdtem el nézni de mindig volt vele valami bajom (hülyeség volt, vagy pl a Forrest Gumpnál már annyira megszoktam a magyar szinkronhangot, hogy egyszerűen idegesített az eredeti és nem tudtam 5 percnél tovább nézni :D), de végül kiválasztottam a Shawshank Redemption-t (A remény rabjai) mert már régóta meg akartam nézni :) Nem is csalódtam, nagyon-nagyon jó volt, és elment vele több mint 2 óra. Ezek után jött a halálom, mert amikor kikapcsoltam a filmet, azt írta, hogy még több mint 4 óra!! 

Az ezután következő két és fél órában szenvedtem, de elég rendesen. Már iszonyatosan fájt a lábam és hiába sétáltam nem lett jobb. Próbáltam aludni is, de nem tudtam pedig tök sötét volt a gépen mert kint kb. vakított a nap és semmit se lehetett látni (ezért nem is láttam Grönlandot pedig felette repültünk el). De valahogy még is eltelt ez a két és fél óra, aztán hálistennek felfedeztem a Jewels-t a tvn és innentől azt játszottam :D Nem sokkal később már berepültünk Kanada fölé, aztán közelítettünk a határhoz és már csak 1 óra volt. Innentől kezdve kb. rá voltam tapadva az ablakra :D Az USA-ba Wisconsinnál léptünk be, és itt már elég alacsonyan szálltunk ahhoz, hogy lássam, hogy minden milyen zöld és mennyi erdő van. Aztán egy 20 perc után végre átértünk Minnesotába ahol nagyon-nagyon-nagyon sok tó van :D, és közelítettünk Minneapolis felé. A mögöttem ülő csávó St.Paul-ból volt és rendszeres időközönként voltak kitörései a városról, és akkor nem bírta befogni, de amúgy érdekes volt amiket mondott :D Az utolsó percekben már kb. nem fértem a bőrömbe, a mellettem ülő csávó mosolygott is hogy milyen aranyosan próbálok egyszerre megnézni mindent az ablakból :D Aztán végre valahára leszálltunk és hivatalosan is beléphettem az Egyesült Államokba. Ez volt a másik borzalmas rész. Külön sorok a nemzetközi és amerikai utasoknak. Baromi hosszú volt a sor természetesen de aztán kb 40 perc után végre sorra kerültem. Egy kis ablakhoz kellet menni, ahol megint elkezdtek faggatni, megnézték a papírjaid, ellenőrizték az ujjlenyomatod és lefotóztak aztán megkaptad a kis lapot a vízumod mellé meg pecsételt is összevissza. Ezek után lerángathattam a futószalagon keringő két ötszáz kilós bőröndöm, és indulhattam kifelé, ahol még gyorsan volt egy kis vámellenőrzés, de aztán már tényleg szabad volt a pálya.

Ja és itt se feledkezzünk meg a kajáról! A rágcsálnivalók után után kb. az út egyharmadánál kaptuk a rendes kaját. Választani lehetett csirkét, tésztát vagy salátát. Csirkét választottam, de nem volt valami jó mert ilyen undi szószban volt meg sárga porkrumplival. Viszont volt még mellé saláta ami jó volt, meg keksz meg csoki és egy zsömle, amihez volt vaj meg holland sajt, szóval nem éheztem. A leszállás előtt kb. 1,5 órával még újra kaptunk kaját, most egy ilyen panini szerűséget, ami meleg volt és mozzarella meg paradicsom volt benn és valami hihetetlenül finom volt! Volt még mellé fagyi, de odaadtam a szomszédomnak, mert ugyebár én nem szeretem a vaníliát :)

Ennyi lenne a borzalmasan hosszú, 16+2 órás repülőutam története, remélem viszonylag izgalmasan sikerült leírnom, bár elég nehéz úgy átadni a dolgokat ahogy én látod, de azért igyekszem :D

Holnap írok majd az első napjaimról a családdal, és hozok képeket is városról. :)

De most megyek aludni mert itt fél tizenkettő van és holnap korán kelünk mert megyünk a Minnesota State Faire-re! :))) Ja és van egy új csodaszép HTC-m, amit már most imádok! :D

Jó éjt mindenkinek, fanni

last days

Nehéz arról írni, hogy milyen volt ez az elmúlt pár nap de azért igyekszem valamit összehozni :D

Először is ott volt a pakolás. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy életem egyik leggyötrelmesebb napja volt ez a hétfő. Reggel kaptam egy smst a Byrex-től, hogy ma fogják kézbesíteni az új vízumom, így el is volt döntve, hogy akkor ma pakolok ha már egyszer úgyis itthon kell ülnöm.
Amíg nem vagy benne addig nem is érted, hogy mi lehet olyan szar a pakolásban. Mindenki megszokta a párhetes nyaralásokra való kényelmes pakolgatást. Hát ez nem olyan! :D Ott állsz a szoba közepén, előtted 2 hatalmas nyitott bőrönd, és a szobában szerteszét (ágyon, szekrényben, földön, akárhol) mindenféle cucc, és akkor most fognod kell magad, és berámolni a fél életed. egy üres bőröndbe. Nem a legkellemesebb időtöltés azt elárulom :D
De azért szép lassan, egy fél nap alatt sikerült megbirkóznom vele, bár teljesen kész csak ezekben a percekben lettem, mert mindig eszembe jutott valami amit kihagytam :) Amúgy a végeredmény két hatalmas bőrönd plusz egy kis bőrönd kézipoggyásznak és a laptoptáska. Lehet kicsit könnyebb dolgom lett volna, ha mondjuk Californiába megyek, de mostmár mindegy, boldog vagyok a hótaposókkal és téli kabátokkal :D

Másrészről pedig főként búcsúzkodásokkal töltöttem az elmúlt napjaim, ami gondolom senkit sem lep meg :D Szombaton az osztálytársakkal ültünk ki a deákra, és nagyon jól esett, hogy ennyien eljöttek, nem is gondoltam volna :))) Fura lesz nélkülük, az elmúlt években a legtöbb időt ugyanis velük töltöttem és kicsit rossz, hogy pont az uccsó évről (szalagavató, ballagás,stb) maradok le. Viszont már megígértettem egy csomó emberrel, hogy kapok videókat meg képeket :))
A vasárnapi búcsúiszogatásnak meg kicsit betett az időjárás, szóval végül Ördögsarok lett belőle, de így is nagyon vicces volt. Az ilyen nagy, tömeges búcsúzásokat leszámítva meg kb. mindennap volt egy-két barátom, vagy családtag akitől elbúcsúztam.

Igazából hiába búcsúztam el mindenkitől, még mindig úgy érzem mintha holnap simán felhívhatnám őket, hogy találkozzunk. Valamiért még mindig nem tudatosult bennem teljesen ez az egész, de talán ma volt az első olyan pillanat amikor éreztem, hogy most akkor én egy évre elmegyek, és jövő júniusig nem látok senkit. De ez csak ilyen pillanatnyi, pár órás dolog volt, most megint nem érzem ezt, viszont egyre jobban várom! :)) Szotyinak igaza volt, tényleg csak akkor fogok rájönni, hogy mire vállalkoztam, amikor már az Atlanti-óceán vagy Amerika fölött fogok repkedni..de lehet, hogy akkor se :))

Bocsi, ha egy kicsit hosszú lett és uncsi, de így este már csak ennyire tellett! :D
Még kb. 8 órám van az indulásig (6:20), szóval lehet nem ártana aludni mert 4-kor kelés van :S

Holnaptól már sokkal izgalmasabb dolgokkal jövök, remélem minél hamarabb netközelbe jutok majd :) Addig is legyetek jók, és ne izguljatok értem, én rendben leszek! :D
puszipacsi, f

host family time! :)

Már hetek óta teljes izgalomban néztem az e-mailjeim, hogy vajon melyik nap kapok végre egy levelet a fogadó családomról. És péntek este - pont amikor legkevésbé számítottam volna rá - meg is kaptam a várva vált levelet :)

Pont egy családi szülinapozás után értünk haza, éppen netezgettem és gondoltam megnézem a leveleim. Na és tessék, este 11kor, amikor teljesen nem számítok rá, ott virít a levél a Nacel-től a fogadó családom adataival.
Egy pár soros tájékoztató alatt már ott is volt csatolva a családról minden infó: kik ők, mit dolgoznak, hol laknak, stb. Szóval nagyjából minden.

És akkor egy kicsit az Illian familyről, akikkel az elkövetkezendő évemet fogom tölteni. :)
Összesen négyen vannak, apuka, anyuka és van két 10 és 12 éves lányuk. Egy szép, nyugodt kertvárosi helyen laknak (leglábbis a google mapsen úgy tűnt :D), de sajnos elég messze van a sulitól (képen látszik nagyjából), szóval jó kis hosszú buszozgatások várnak rám reggelenként. A kisváros neve Coon Rapids, és Minneapolistól északra található, de szerintem ez már inkább az agglomeráció, mint a város része (kb. olyan lehet mint Fót vagy Dunakeszi). Amúgy megkerestem google mapsen a házat, és kb egy utcára fogok lakni valami bazi nagy golf centrumtól, meg van aquapark része is, szóval nemrossz hely :D
Egyelőre még ennyit tudok csak a családról, de már írtam nekik levelet és remélem hamarosan válaszolnak :D

És a végére még egy plusz, ami engem is meglepetésként ért, de nagyon örülök neki. Az a helyzet, hogy a fogadó családom gondolt egyet, és egyből a mélyvízbe ugrott, mert rajtam kívül még egy lányt befogadnak Bolíviából. Alejandráról is kaptam egy hasonló kis összefoglalót képpel, és ezek alapján nekem nagyon szimpatikus, és már nagyon várom, hogy találkozzak vele és a családdal jövő csütörtökön! :))

hogy is történt ez az egész? - my story

A lentebb említett vízum problémák (beutazási időpont/nincs fogadócsaládom) miatt telefonáltam a magyar szervezetnek, akik mondták, hogy ne aggódjak majd az amerikaiak elintézik a dolgot, de addig is küldenek mindjárt egy kis új információt. És itt jött a meglepetés! :)

Nagyjából két héttel ezelőtt kaptunk egy emailt a budapesti irodán keresztül a külföldi szervezettől, a Nacel Open Door-tól. Többször el kellet olvasnom annyira meglepődtem, és még mindig kicsit fura érzés. A levélből kiderült ugyanis, hogy a Nacelnek van egy saját nemzetközi magániskolája Minnesotában (itt van a szervezet központja is), és a tanulmányi eredményeim, a jelentkezési anyagom, valamint a továbbtanulási terveim miatt felajánlanak nekem egy egész évre szóló ösztöndíjat ebben a magániskolában. :))

Sose gondoltam volna, hogy kiválasztanak valami ilyesmire, pedig már a magyar szervezettől is pozitív visszajelzéseket kaptam a jelentkezési anyaggal kapcsolatban, de ezen még ők is meglepődtek. Eddig állítólag egyetlen egy diáknak ajánlották fel hasonló ösztöndíjat kb. 5-10 évvel ezelőtt.

És akkor most kicsit bővebben írnék úgy az egészről azoknak akiket érdekel :)

A suli pontos neve St. Paul Preparatory School és Minnesota állam fővárosában, St. Paul-ban található. Ez egy egyetemi előkészítő magániskola (preparatory), ahova 9-12 osztály között járhatnak a gyerekek, de utolsó évben elvileg van áthallgatási lehetőség is a mellette lévő St. Thomas University-re, bár ezt a részt nem igazán értem még,de majd biztos elmagyarázzák. Az iskolát a Nacel alapította 2003-ban, és kezdetben ilyen néven is futott, aztán lett csak St. Paul a neve. Nemzetközi iskola és a világ minden tájáról jönnek ide diákok, főként fizetősen - ami egyáltalán nem olcsó mulatság -, de van egy-két ösztöndíj is a suli részéről minden évben, oh yeaah :D

Még nem sokat tudok arról, hogy milyen óráim lesznek, meg hasonlók mivel ezek majd csak ott fognak kiderülni, de annyi már biztos, hogy 12. osztályba kerülök, és ha teljesítem a követelményeket, akkor lehetőségem lesz leérettségizni!! :))

És egy kis infó a helyről: Minnesota az USA északi részén található, a kanadai határ alatt. Szerencsére Minneapolis/St. Paul viszonylag délen helyezkedik el, de még így is jó kis hidegre és sok hóra számíthatok! :D Az előbb említett két városban fogok éldegélni az elkövetkezendő évben, és majd igyekszem minél több infóval, képpel szolgálni :))

Egyelőre ennyi lenne, ha valakinek kérdés-e van, az nyugodtan felteheti kommentben és igyekszem válaszolni!

Hamarosan újra jövök!

puszipacsi, f :)

us embassy

[augusztus 7.]

Pár napos készülődés előzte meg a túrámat, mivel előre be kellett regisztrálni neten a SEVIS rendszerbe, képet feltölteni, aztán megrendelni a Byrex fuvarlevelet és végül befizetni a vízumkezelési díjat az MKB bankban. Ezek után jöhetett az időpontkérés, és már kedd 8 órára kaptam is egy időpontot vízumügyintézésre.

Kedden reggel kb. háromnegyed 8 körül rakott ki anya a követségnél, ahol a hatalmas rácsokkal övezett beengedőfülke előtt már egy kisebb sor álldogált. Beálltam a sorba, és egy kábé 10-15 perces várakozás után végre én is sorra kerültem (meg még pár ember, mivel egyszerre több embert engedtek be), és egy gyors útlevél ellenőrzés és név bediktálás után már bent is voltam a kerítés túloldalán. Itt újabb sorban állás következett, mert a követség épületébe már csak egyesével lehetett bemenni. Kábé 5 perc elteltével nyílt is az ajtó és egy nem kis darab biztonsági őr betessékelt. A papírjaim és táskám egy dobozba kellett rakni, amit átvilágítottak, miközben nekem a detektoros kapun kellett átsétálnom. Tisztára mint a reptéren :D Ezek után elvettek tőlem minden elektromos eszközt (telefon, fülhallgató, ipod, stb.) és berakták őket egy fiókba, cserébe pedig kaptam egy bilétát. Az őr mondta, hogy menjek oda egy ajtóhoz, ahol hallani fogok egy kattanást, és majd csak után tudom kinyitni. Teljesen megörültem, hogy milyen könnyen be lehet jutni, de a kattanás után konkrétan neki kellett esnem az ajtónak, hogy egyáltalán kinyíljon. Borzasztóan megnyerő uhh, ahh hangok kíséretében végre sikerült feltépnem az ötszáz kilós biztonsági ajtót, és már benn is voltam!

A váróba - egy kis kör alakú szobába érkeztem -, ahol a non-immigrant feliratú gomb megnyomása után két darab sorszámot is kaptam. Pár perc várakozás után szólítottak is egy ablakhoz, ahol egy ügyintéző néni átnézte a papírjaim, és az útlevelem, adott egy tájékoztatót arról, hogy milyen jogok illetnek meg az USA-ban magyar állampolgárként, majd kezdődött a kedvenc részem, az ujjlenyomatvétel. Borzalmas volt! Egy ilyen teljesen hülye szerkezetre kellett rányomni a bal-, majd a jobbkezem 4 ujját, aztán meg a két hüvelykujjam. Mondanom sem kell, persze, hogy elmosódott/nem látszódott elsőre, szóval kezdhettem újból.
Ezek után jött az újabb bonyodalom, amikor a néni közölte, hogy a vízumom kezdő dátuma augusztus 18, de az ügynökség beutazási dátumnak augusztus 25-öt írt (mivel még nincs családom, így a kiutazás időpontja sincs meg), és ez így nem jó. Merthogy, ez nem lehet két különböző, de mindegy ezt majd a konzul elmagyarázza. Mondtam, hogy jó.

Újabb 10 perces várakozás, majd hívták a sorszámom, és egy nagyon kedves, mosolygós fiatal nő fogadott a "Welcome to the US Embassy! Now, you're in the United States" szöveggel. Nos, ő volt a konzul. Ő is megnézte a papírjaim, útlevelem, befizetést visszaigazoló papírt és feltett néhány kérdést, mint például hova megyek. Mondtam, hogy nem tudom, mivel még nincs családom. Ezen kicsit meglepődött, és megkérdezte hogy ismerek-e valakit Minnesotában (ez a NOD központja és ez a cím volt beírva), és én erre is nemmel válaszoltam. Rám nézett elmosolyodott, majd közölte, hogy bátor vagyok és Minnesota nagyon szép hely! :D
És én még be voltam ijedve, hogy úristen milyen lesz az interjú, meg hogy biztos nem fogom érteni (amúgy gyönyörűen beszélt, szóval nem volt gond)
Most jött a nem túl jó rész, amikor közölte, hogy mivel augusztus 18. van beírva kezdődátumnak, ezért addig be kell lépnem az USA-ba, szóval javasolja, hogy írjak a szervezetnek a családkeresés meggyorsítása ügyében. Mondtam neki, hogy a másik nénike valami augusztus 25-öt említett. Erre azt mondta, hogy ő nem lát ilyet és, hogy nem fognak beengedni, hogyha nem megyek a határidőig. Ezek után megkérdezte, hogy olvastam-e a tájékoztató, van-e kérdésem, majd jó tanulást és nyarat kívánt nekem az USA-ban és ezzel vége is volt! :))